Szerelmünk lapjai

-  Hát akkor?

- Nem lesz könnyű, iszonyú nehéz lesz. Minden nap meg kell küzdenünk, de én erre vágyom, mert akarlak téged. Mindenestül, örökre, együtt minden nap. Megtennél nekem valamit? Kérlek, képzeld el az életedet, mondjuk harminc-negyven év múlva. Mit látsz? Ha azt a pasast látod, menj! Menj! Egyszer már elhagytál kibírom még egyszer, ha tudom, hogy valóban ezt akarod, de ne a könnyebbik utat válaszd.

- Könnyebbik utat?! Nincs könnyebbik út, akármit teszek valakit megbántok.

- Ne gondolj arra, mit akarnak mások, hogy mit akarok én, mit akar az a pasas, mit akarnak a szüleid. Te mit akarsz? Te mit akarsz?

- Ez nem ilyen egyszerű, ez…

- Te mit akarsz?A fenébe is, te mit akarsz?

- Mennem kell.

Angyalok városa

- Maggie.

- Seth.

- Hozok segítséget.

- Itt vagy. Maradj itt.

- Hívom a mentőket.

- Nem, a sofőr már elment. Maradj itt ve…, maradj itt velem. Nagyon félek. Elrontottam.

- Dehogy is.

- Meg akartam neked mutatni mindent.

- Úgy is lesz.

- Olyan nagy utat meg… megtettél, ne haragudj.

- Dehogy is. Semmi okom haragudni. Az, hogy érinthetlek, érezhetlek, hogy foghatom a kezed, ez nekem mindennél többet jelent. Tudod, mennyire szeretlek téged. Nézz rám állandóan. Nézz a szemembe egyenesen.

- Valakit látok.

- Maggie! Ne nézz rájuk. Kérlek, Maggie a szemembe nézz, ne nézz rájuk.

- Ez történik ilyenkor?

- Igen, ez történik ilyenkor.

- Most már ne félek. Ha megkérdezik, hogy mit szerettem legjobban, azt fogom mondani, hogy téged. 

Édes november

- Sarah állj meg! Sarah! Ne szaladj el. Sarah! Sarah, kérlek. Nem hagylak el. Tudom, hogy szeretsz.

- Igen. Még sosem éreztem ehhez foghatót, nem hittem, hogy ez megadatik nekem, ezt te adtad nekem, Nelson.

- Akkor miért csinálod ezt?

- Mert kezd megtörténni.

- Nem érdekel.

- Ha most elmész, ami köztünk volt örökre tökéletes marad.

- Sarah, az élet nem tökéletes.

- Nincs egyebem, csak az, ahogy majd emlékszel rám. Ez az emlék kell ahhoz, hogy erős és szép lehessek. Hát nem érted? Ha tudom, hogy így emlékszel majd rám, bármivel szembe tudok nézni. Bármivel. Istenem, te vagy az én halhatatlanságom.

- De én a gondodat akarom viselni.

- Hidd el, megleszek. Hazaköltözöm. Tudják, hogy megyek. Ezt muszáj megtennem.

- Csak hát ez így…

- Nem, nekem csak az kell, hogy tudjam, szép életed lesz utánam. Olyan, amilyet megérdemelsz.

- Nekem csak te kellesz.

- A tied vagyok. Mindörökre. Most engedj el.

- Jól van, Sarah. Rendben.

- Hunyd be a szemed. Szeretlek, Nelson Moss.

- Szeretlek, Sarah Deever.

- Ne felejts el.

Egy gésa emlékiratai

- Évekkel ezelőtt, épp a színházba tartottam és megláttam egy síró kislányt a folyónál. Megálltam, hogy vigaszképp vegyek neki egy fagyit.

- Tudta, hogy én voltam az a kislány?

- Sosem érdekelt, Mameha miért vett a szárnyai alá?

- Mameha ön miatt jött el hozzám? Bár csak már régebben elmondta volna.

- Nem tehettem. Nobunak köszönhetem az életem, és így, amikor esélyt láttam, hogy boldogok legyetek, félreálltam. De nem hallgathatok tovább. Remélem, még nincs túl késő. Ne félj a szemembe nézni, Csio.

- Hát nem érti? Minden egyes lépésemmel, mióta csak kislányként ott álltam a hídon, önhöz igyekeztem közelebb kerülni.

Nem mondhatjuk a napnak, hogy süss többet, vagy az esőnek, hogy ess kevesebbet. Egy férfinek, egy gésa csak félig lehet a felesége. Mi az éjszaka asszonyai vagyunk, de mégis, megtapasztalni a kedvességet annyi rosszindulat után… Átélni, hogy egy kislánynak, aki bátrabb volt, mint hitte, az imái meghallgatásra leltek… Hát nem nevezhető ez boldogságnak? Végtére is, ezek nem egy császárnő vagy királynő emlékiratai, ezek másféle emlékiratok.

Büszkeség és balítélet

- Miss. Elizabeth. Hiába minden vívódásom, nem bírom tovább. Hónapokon át gyötrődtem. Csak azzal a céllal jöttem Rousins-ba, hogy lássam önt. Viaskodtam a józan eszemmel, a család elvárásaival, az ön alacsony származásával, rangommal, helyzetemmel, de felhagyok ezzel és kérem, vessen véget szenvedéseimnek.

- Nem értem, hogy miért… ?

- Szeretem… Szenvedélyesen… Tiszteljen meg azzal, hogy a feleségem lesz.

- Uram, méltányolom a vívódását és rendkívül sajnálom, hogy fájdalmat okoztam. Higgye el nem szándékosan történt.

- Ez a válasza?

- Igen.

- Ön most, kinevet engem?

- Nem.

- Visszautasít?

- Biztos vagyok benne, hogy az érzések, melyek eddig visszatartották, most átsegítik ezen.

- Miért nem törekszik legalább udvariasságra, amikor így visszautasít?

- Én is firtathatnám, miért közli ilyen nyilvánvalóan sértő szándékkal, hogy ön a józan esze ellenére szeret…

- De higgye el én nem akartam…

- … Ha udvariatlan voltam ez mentségül szolgál, de egyéb okom is van, ezt jól tudja.

- Még pedig?

- Azt hiszi, rábírhatna bármi, hogy elfogadjam azt, aki tönkretette, talán örökre, szeretett nővérem boldogságát? Vagy tán tagadja, Mr. Darcy, hogy szétválasztott egy szerelmes ifjú párt és ez által barátját csélcsapnak bélyegezte meg a világ, a nővéremet pedig szerelmi csalódásért gúnyolják és mind a kettőjüket gyötrelmes szenvedésekbe sodorta?

- Nem, nem tagadom.

- Hogy tehetett ilyet?

- Úgy véltem, hogy nővére közömbös Bingley iránt.

- Közömbös?

- Jól megfigyeltem őket és rájöttem, hogy Bingley ragaszkodása mélyebb.

- Mert ő szégyenlős.

- Bingley is szerény és belátta, hogy Jane érzelmei nem elég mélyek.

- Mert ezt sugallta neki.

- Az ő érdekében tettem.

- Jane nekem is alig mutatja ki, hogy mit érez. Gondolom, az gyanítja, hogy Bingley vagyonának súlya volt az …

- Nem, sosem sérteném ezzel a nővérét, noha utaltak rá…

- Mire?

- Világossá tették, hogy ez egy előnyös házasság.

- A nővérem tett ilyen benyomást?

- Nem, nem. Nem. Bevallom, ott volt azonban a családja kérdése is.

- Az úri rokonság hiánya? Mr. Bingley nem izgatta magát emiatt.

- Ennél többről volt szó.

- Miről?

- Az illendőség hiányáról az anyjánál, három húgánál, sőt néha még az apjánál is… Bocsásson meg. Kegyed és a nővére makulátlanok.

- És mi a helyzet Mr. Wickammel?

- Hogy, Mr. Wickammel?

- Milyen mentséget tud felhozni arra, ahogy vele bánt?

- Nagyon szívén viseli az úr érdekeit.

- Elmondta hányadtatásait.

- Ó, bizony az ő élete nagyon hányatott.

- Ön tette tönkre és mégis gúny tárgyává teszi?

- Ez hát a véleménye rólam. Köszönöm, hogy kereken megmondta, de talán e vétkeket elnézte volna, ha a büszkeségét nem sértem meg azzal…

- Büszkeség?

- …hogy őszintén bevallom aggályaimat. Talán azt várta tőlem, hogy örvendjek az alacsony rangú rokonságnak?

- És ezek egy úri ember szavai? Az első perctől úgy éreztem, hogy gőgös és önző módon semmibe veszi mások érzéseit és ráébredtem, hogy ön az utolsó férfi a világon, akihez valaha is hozzámennék.

- Bocsássa meg, hogy ennyi idejét igénybe vettem.

(Ajánlom ezt a videót hozzá :) )

Előszó

 Annyi remek filmet láttam és mindegyikben volt egy rész/párbeszéd, ami mindmáig megmaradt bennem. Nem enged vagy talán én nem engedem. Egy hirtelen ötlettől vezérelve leírtam az egyik ilyen párbeszédet és nekem nagyon tetszett. Lehet, nektek is fog. Írjatok véleményt.